Szalai Vivien, Hamis gyönyör című könyvével kapcsolatos kritikai észrevételek

Az előző blogbejegyzést azzal fejeztem be, hogy igyekszem feltárni, miért vannak aggályaim a címben jegyzett könyvvel kapcsolatban, elsősorban etikai szempontokból. Céloztam arra is, hogy előzetes véleményem szerint, a könyvet bevezető marketingakciók erősen megtévesztik a megcélzott olvasóközönséget : „amikor azonban könyvet írnak, esetleg íratnak a prostitúcióról a bulvármédia eszközeivel, azzal az álszent beharangozással, hogy egy végtelenül hiteles mű kerül kiadásra, ez nem más, mint hazugság, szemfényvesztés. Át vagy verve kedves olvasó...”

Természetesen figyelmesen elolvastam a könyvet, amelynek fülszövegében jelzi a kiadó, hogy a szerző újságíró, akinek egy luxusprostituált vallott az életéről, és az ő történetei alapján született meg a regény. Eredetileg csupán arra voltam kiváncsi, hogy a hitelesnek beharangozott, tényfeltáró jellegűnek beállított könyv mennyire felel meg az ezzel kapcsolatos elvárásoknak - ez az egyik legfontossabb etikai kérdés! -, de a könyv elolvasása után nem állhatom meg, hogy ne tegyek bizonyos stilisztikára, és tartalomra vonatkozó észrevételeket is.Miután a tartalmi kritika szervesen összefügg az etikai problémákkal, a megjegyzéseimet ezért két megközelítésben írom le:

·         Stílus elemzés

·         Tartalmi kritika, és etikai észrevételek

Fontos most kihangsúlyoznom, hogy az alábbiak szigorúan a saját magánvéleményemet tükrözik, egyáltalán nem biztos, hogy igazam van - mindenesetre én meg vagyok győződve róla :-)

Stílus: A szerző korántsem reménytelen eset, alapvetően jó íráskészséggel rendelkezik, látszik a szövegen, hogy szert tett már némi gyakorlatra a publikációi során. Mondatai többnyire plasztikusak, lényegretörőek, stílusában igyekszik megfelelni bizonyos „elvártnak vélt”, tömör drámaiságnak is, ez olykor erőltetett és fölösleges, néha viszont éppen akkor hiányzik, amikor szükség lenne rá. Éppen azért, amit eddig leírtam erről, számomra nehezen tolerálható néhány dolog:

Az olvasónak igen gyakran támad olyan érzése, hogy az írónő szereptévesztésbe kerül, azaz sokszor vagyunk bizonytalanok olvasás közben abban a kérdésben, hogy most a szerző saját véleményét, vagy a tulajdonképpeni „riportalany”, azaz a szerző számára mesélő prostituált véleményét, gondolatait olvassuk- e éppen. A cselekmény előrehaladtával nem egyszer, és nem kétszer, szinte összemosódik a két „szereplő”, a szerző, és a főszereplő. Ebből a szempontból egyáltalán nem szerencsés, hogy a történet - a főszereplő luxusprostituált, azaz Szofi szempontjából - egyes szám harmadik személyben íródik, holott nyilvánvalóan éppen azért választotta ezt a megközelítést  a szerző, hogy véletlenül se azonosítsák őt, a főszereplőjével. Ezt nem sikerült elérni, sőt, ez a tény olykor zavarossá teszi a történetet, hiszen Szofi nemegyszer monológokba - olykor túlságosan hosszú monológokba - is bonyolódik, amelyeket viszont egyes szám első személyben fogalmaz meg az író.

Ám ennél sokkal bosszantóbb stílushibák tömkelege is jellemzi a szöveget, melyek külön- külön ugyan apróságoknak tűnnek, de éppen azért bosszantóak, mert a szerző újságíró, azaz elvileg naponta publikáló írástudó. Ezek a stílushibák is két csoportra oszthatók; az egyiket tolerálhatnám azzal, hogy az írónő, számára szemmel láthatóan idegen terepen, kényes, pikáns műfajban kénytelen úgymond nyilatkozni, és ez láthatóan zavarttá is teszi ( elpirulok, ámbár nem értem, hogy ha ezt a témát választja, akkor miért próbál meg túlon- túl irodalminak álcázott stílust magára venni ), a másik fele viszont ezeknek a hibáknak témafüggetlen, gyakran kisiskolás fogyatékosság.

Ami a kényes téma miatti zavartságból adódó stílushiba, az olykor egészen röhejessé, teljes mértékben életszerűtlenné teszi a szöveget. Az ugyanis nem működik, hogy egyfelől megpróbálok rendkívűl hitelesnek lenni - ami ez esetben természetesen naturalisztikus, hétköznapi nyelven,  mondhatni közönséges mondatok leírásával kell együttjárjon, de mivel nem én vagyok a kurva, és szégyenlős is vagyok ( esetleg fogalmam sincs a kurvák világáról, de erre térjünk vissza majd az etikai észrevételeknél ), ezért aztán totálisan életidegen mondatokat alkalmazok.

Mutatok néhény példát ezekre; - figyelem! -, egy prostituált szavait halljuk:

„Elnyúltam a keményített, aktus alatt összegyűrődött lepedőn. Igen, igazi aktus volt: személytelen és gépies.”

„Az ázsiai üzletember izgalma tetőfokára hágott, és miután ő is lemeztelenedett, sietősen....”

„Pár percig tartott az egész, a suhanc hamar csúcsra ért.”

„Tudnom kellett milyen érzés úgy lefeküdni valakivel, hogy őszintén kivánom, nem undorodom a szagától, vagy a testnedveitől.”

„...te is apa vagy, az én apám, a te hímivarsejted által termékenyült meg egy asszony, az anyám.”

„Megnéztük a sivatagi naplementét, és mindannyian jobb életről álmodoztunk, ami sok pénzbe kerül, de ha szorgalmasak vagyunk, elérhető.”

Ez az utolsó már annyira sokkoló hogy úgy döntöttem kedves olvasóim, ilyesmikkel nem fárasztalak benneteket tovább, pedig volna még bőven, de ugye világos mindenki számára, hogy így, a valóságban, nem beszél egy prostituált. Ilyen mondatok az életben egyszerűen nem léteznek!

Ami pedig a kisiskolás stílushibákat illeti: egy távolkeleti származású embert két oldalon négyszer „ázsiai üzletembernek” nevezni, több mint sok. Egy fiút - ugyanazt a fiút! -, három oldal terjedelmen belül kétszer „úri fiúnak”, háromszor pedig „suhancnak” nevezni, nem csupán szóismétlés, egyszerűen nevetséges, ugyanis a két jelző homlokegyenest ellentéte egymásnak.

Mark Twainről - eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens -, azt mondta Ernest Hemingway: „az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Hucleberry Finn - ből...Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót”. Meglehet, ez egy kedves gesztusnak szánt túlzás a honfitársnak, de éppen azért igaz, mert Twain szakított - és gúnyolta ki pl. a Tom Sawyer kalandjaiban is - azzal a stílussal, amit olyan mondatok képviseltek, mint amit most a Hamis gyönyörből idézek: „A sötét égboltot ezernyi ragyogó csillag világította be, mint tengernyi drágakő ragyogott a fekete paláston.” ( hozzáteszem, a szöveg nem egy romantikus jelenetet ír le, ez „csak úgy jött” ). De olvashatunk hasonló „megfontolásból”, két helyen is, a lakásban illatozó orchidea csokrokról - az orchidea tán az egyetlen virág, melynek szinte egyáltalán nincs illata - „sikongató” férfiakról, „süvítő lágy szellőről”, stb. A csúcs, ebben a kategóriában ez a mondat: „több mint egy tucat biszexuális férfival áldozott a szerelem oltárán.”

Talán még ezeknél is bántóbbak az olyan szájbarágós „megmagyarázások”, mint például: „Mindketten nevettek. Anekdotázni kezdtek Hofiról, a híres humoristáról, újra és újra felnevettek.”

Ugyanez a stílushiba - két ízben is - előjön még Freddie Mercuryval kapcsolatban. Súlyos gond az, ha ma Magyarországon egy szerző úgy érzi, meg kell magyaráznia kicsoda is Hofi Géza, vagy, hogy miképpen halt meg Mercury. Nem hülyék az olvasóink, nem kell ettől tartanunk, ugye...

Tartalom és etika:

A 221 oldalas, kisméretű könyv, elvileg egy prostituált - a műben őt Szofinak hívják - vallomásának közlése...regény formájában. Az 58. oldalon írtam le előszőr magamnak, hogy „Szofi nem létezik!”.

A könyvet figyelmesen végigolvasva, ezt az észrevételt többször meg kellett erősítenem a magam számára, sőt eljutottam odaáig is, hogy szerintem a szerzőnek - aki tényfeltáró jellegű könyvet írt a beharangozók szerint a luxusprostituáltak világáról -, halvány fogalma sincs a prostitúcióról. Valószínűsíthető, hogy beszélt egy, vagy több prostituálttal az élete során, az is biztosra vehető, hogy több emberrel; ismerőseivel beszélgetett a prostituáltakról, de véleményem szerint teljes biztonsággal kizárható, hogy a könyvben Szofinak nevezett konkrét személy - az állítólagosan mindenki által ismert, azaz közismert modell hölgy - létezik. A hitelesnek beharangozott mű, bizonyos történéseket olyan szinten szánalmas hiteltelenséggel ábrázol, ír le, hogy az nevetséges lenne, ha nem tartanám vérlázítónak azért, mert becsapja az olvasóit, azaz valótlanságokkal reklámozza a könyvét. Ami a tartalmat illeti - és itt kénytelen vagyok vissszautalni arra az „összemosódásra”, amit szerző és főszereplő időnként keveredő identitásával kapcsolatban a stílushibáknál jeleztem -, még egy dolog szembetűnő számomra: a férfiúi nem ismeretének tökéletes hiánya, ám szembetűnő megvetése. Ez freudi alapon elgondolkodtató ugyan, de ezen nem akarok elgondolkodni...:-) ( már tudniillik azon, hogy a nem létező luxusprostituált, avagy a szerző utálja- e ennyire kiengesztelhetetlenül a férfiakat ).

Néhány idézet kedves Olvasó, a szerző által közvetített férfigyűlöletről, hogy te is értsd, mire gondolok:

„Olykor mennyire szánalmasak a férfiak. Amikor meglátnak egy szép nőt, azonnal a szex jut az eszükbe. Csak és kizárólag a szex. Meg kell kapniuk, le kell igázniuk a nőt, hogy ettől igazán férfiasnak érezzék magukat.”

„Hiszen míg a nőknek az érzelem kifejezése, a szex a férfiaknak csupán aktus, aminek célja önnön férfiasságuk igazolása.”

„A férfiak álmaiban szereplő nő mohó, készséges, a vele való szexben pedig nincsenek érzelmek, elkötelezettség vagy hosszú előjáték. A férfiak csak a provokatívan eléjük táruló testet akarják.....Ha a primitív ösztöneikhez pedig valamiféle ragaszkodás is társul, akkor a férfi szerelmesnek mondható.”

„Éppen úgy nézett ki, mint a férfimagazinokban szereplő nők: a férfiak vágyának örökös tárgyai.”

„A lányt mulattatta a dolog, és újfent megállapította magában, hogy a férfiak ugyancsak egyszerűen működnek. Ha jól lakatod ( sorry vagyok, ez nem az én helyesírási hibám; sic. a blogbejegyző :-) ) őket az ágyban és az asztalnál, és hagyod, hogy aztán nézhessék a sportcsatornát, akkor cserébe bármit megadnak, és a tenyerükön hordozzák azt a nőt, aki ezeket a dolgokat biztosítja nekik.”

„Lassan emésztene fel a kispolgári élet egyhangúsága, a gyomorforgató kisstílűsége. Mindennap főzhetnék sörszagú férjemnek, nevelhetném otthon visító gyerekeimet...”

„A férfiak így is, úgy is fájdalmat okoznak a nőknek. A feleségnek akit megcsalnak, a szeretőnek, akit hagynak évekig reménykedni, és a szajhának is, akit használnak. Mert a férfiak önzők. És azoknak a nőknek okozzák a legnagyobb fájdalmat, akik tőlük remélik a boldogságukat. Megérzik a gyengeséget, a tőlük való függést, és ez hatalmat ad nekik.”

Gondolom, ennyi elég ebből.

Nézzük, miért mondom, hogy szerintem az írónőnek fogalma sincs a prostitucióról, és, hogy Szofi, mint olyan nem létezik:

„Egy prostituáltat a férfiak soha nem csodálnak. Megkivánni - azt igen, de csodálni, vagy tisztelni soha. Az a barátnő vagy a feleség kiváltsága.”  Megjegyzés: ez eléggé érdekes gondolat, a sörszagú disznó férfikép korábbi felvázolása után..sic. a blogot jegyző disznótól. Továbbmegyek, számtalan férfiról tudok, aki csodálja, és tiszteli a prostituáltakat, hogy miért, az az ő titkuk, talán a fentebb vázolt, férfiakkal kapcsolatos női elgondolások miatt...

„A következő napon bejött a sejk főszolgája ( ez nagyon nevetséges, ezért elnézést nem létező arab barátaimtól, ezt én most csak idézem:-) sic. a blogot jegyző. ) és hátulról, teljes erővel nekem esett. Éreztem a húsom repedését és a meleg véremet, ahogy elöntötte a fenekemet és az ölemet.....Kába voltam a fájdalomcsillapítóktól, de még így is rettenetesen fájt az ölem és a fenekem. Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem, mi van a borítékban: tízezer euró volt. ...A testi kínt, szinte elnyomta a pénz miatt érzett öröm.” Megjegyzés: ez előtt a rész előtt, 209 oldalon keresztül azt olvashattam, hogy többnyire rendkívűl kellemes, legtöbbször minden megpróbáltatást nélkülöző ügyfelekkel létesített szexuális kapcsolatok révén, itt, Budapesten, óránként 1.000 Eurót keresett Szofi, nem egy történet van a könyvben, hogy egy fél napos kikapcsolódásért 2-3.000 Eurót kapott. Majd a könyv végén azt kellene elhinnem, hogy boldogan örült, amiért 10.000 Euró fejében egy sejk, és két tucat vendége, meg a „főszolga” ( újfent elnézést nem létező arab barátaimtól ), egy álló héten keresztül, nyomorékká szerette a fenekét. Nekem ez kicsit ellentmondásos.

„De Szofi tapasztalatból tudta, hogy a hozzá járó férfiak maximum a pszichológusukkal lelkiztek, a prostijukkal töltött időt ki akarták élvezni.”. Megjegyzés: A prostikhoz járó férfiak igen nagy hányada, az állandó vendégeik túlnyomó többsége többnyire éppen hogy lelkizni jár a prostituáltakhoz, néha nincs is köztük szexuális kapcsolat. Az úgynevezett országúti prostituáltak kivételével, valamennyi egyéb jellegű prostituált legalább annyira tekinthető pszichoterapeutának, mint szexmunkásnak!

„Vedd ki a kesztyűtartóból a pénzed és takarodj!- vetette oda, és...” Megjegyzés: Nem hiszem, hogy van olyan ügyfél, akie gyprostituáltat önkiszolgáló fizetésre bíztat ( a kesztyűtartóban, a jelenet szerint több millió forint volt )

És végül, ami miatt előszőr írtam le, hogy Szofi mint konkrét személy szerintem nem létezik, és Vivien semmit nem tud a témáról annak ellenére, hogy oknyomozó riportkönyvet írt:

„Egy prostituálttal két okból kezdenek: az egyik, hogy kiéljék valakin azt, amit otthon, a feleségükkel, barátnőjükkel nem lehet,....” Megjegyzés: A prostituáltak legtöbb vendége kevesebbet kér a prostituálttól, mint amit otthon megkap; már ami a szexet illeti. Viszont megkap olyasmit, ami otthon esetleg nem jár mellé automatikusan: a szeretet, odafigyelés illúzióját, igaz, eljátszott, ámde még éppen elhihető formában.

Összefoglalás:

A Hamis gyönyör című könyv az én véleményem szerint, egy gyenge színvonalú, minden alapot nélkülöző bulvárkiadvány, amivel nem is lenne semmi gond. Nem lenne gond, ha megint csak nem annak lettünk volna tanúi, hogy valami egészen másnak lett beállítva, mint ami valójában, és nem azt kellene látnom, hogy a terjesztés, a marketing, egyszóval az irodalom piacán, privilégiumokat élvez érdemtelenül, pusztán azért, mert a szerzője újságíró, és mert a kiadója jó kapcsolatokkal rendelkezik. Elkeserítő, hogy rengeteg, valóban színvonalas, tartalmas és főleg hiteles alkotás, kötet soha nem kap nyilvánosságot, soha nem kerül kiadásra, csak azért mert...mondjuk jó. Vagy igaz.

 Ars poetica a fentiek szellemében: életed legjobb könyvét még nem olvashattad el. Mert még nem jelent meg. És valószínűleg nem is fog, soha.

2010. november 28. Budapest; Kárpáti Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.