Egészen biztos, hogy ha Gabi nem halt volna meg, ha nem megyek el 2009. szeptember 2 – án Lázár Gabriella temetésére, akkor ez a könyv sohasem született volna meg. Hiszen Gabival kapcsolatban, aki az első szerelmem volt, és valamikor nagyon régen gyűrűs mennyasszonyom, egészen egyszerűen, és a szó orvosi értelmében is, majdnem teljesen amnéziás voltam a temetés napjáig. Kettőnk kapcsolata öt évig tartott, és a szakításunk, annak körülményei, akkor, 1984. január elsején olyan sokkot váltottak ki bennem, ami szinte száz százalékig kitörölt vele kapcsolatban mindent az emlékezetemből. Hátborzongatóan hangzik, pedig így volt, és ez közel sem valami tudatos menekülés volt részemről, néha próbáltam felidézni dolgokat, és tényleg semmire nem emlékeztem. Különös, de amikor élete utolsó négy évében olykor újra találkoztunk, beszélgettünk egymással, ezekből az elveszett emlékekből – a közös múltunkból - még mindig semmi nem került elő.  

·•·

Sokan kérdezték és kérdezik, hogyan lehetséges az, hogy bárki is ilyen pontossággal, ilyen részletességgel emlékezzék vissza 25 – 30 év távlatából ennyi mindenre? Voltak akik szerint ez képtelenség, volt aki azt gondolta, netán naplót vezettem akkoriban. Még véletlenül sem vagyok agykutató, sőt orvosi ismereteim sincsenek, mégis, azt hiszem tudom a választ ezekre a kérdésekre.

„A lélek nagy úr. Időnként megszólal benned és késztet. Késztet, hogy leülj és írj.

E kötelező belső késztetés szép példája e könyv. Egy igaz, tehát izgalmas történet, valós személyekkel, létező helyekkel és megtörtént eseményekkel, melyek fókuszában a megsiratni vágyott szerelem és tragikus esemény áll. Mégsem nevezném se naplónak, se visszaemlékezésnek, se elsiratásnak, se dokumentumregénynek. Inkább az őszinteség, a teljes kitárulkozás csúcsait megcélzó "hiperrealista" műnek. Mely, bár azonnal megragadja az olvasót, nem elhanyagolható veszélyeket is hordoz magában. Úgy a szerzőre, mint a szereplőkre vonatkozóan.

Kárpáti Zoltán vállalta ezt a rizikót. A lelki késztetés nagy úr. Ezer százalékra állítja a memóriát. Lássuk be, a "csak a szépre emlékezünk" szlogen távol áll az ember igaz mivoltától. Az őszinte múltidézés nem ferdíthet, nem varázsolhat át arcokat, nem festhet át falakat. Az őszinte múltidézés valóban óriási kockázatokkal jár: mert , bár visszaröpíthet bennünket ifjúkorunk napfényes csikószabadsága, az egykori örömök mellett az elszalasztott percek és az elhibázott pillanatok is felsejdülnek és felsajdulnak.”

 ·•·

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.