Első tanítási nap - várakozáson felül

Magyar Írószövetség, Íróiskola

A múltheti, kissé formálisra, és vérszegényre sikeredett "évnyitó" után tartottam tőle, hogy hasonló lesz a folytatás. Csalódtam, mégpedig kellemesen. Bár nem voltunk sokan, Szentmártoni Jánossal együtt, - aki ezúttal tanári szerepkört töltött be - összesen tizenegyen ( nesze neked Coelho  ), az mindenről árulkodik, hogy az előirányzott másfél órára bő félórát ráhúztunk, és ha nem közeledett volna valamiféle záróra feeling, szerintem éjfélig eldumálgattunk volna. Mindenki szépen sorban bemutatkozott, szerencsére a hölgyek javára billent a mérleg 8:3 arányban, és....

És bámulva hallgattam, ugyan kit, miért hozott ide a jó sorsa. Persze magamban mindenkiről volt egyfajta előzetes véleményem, mindig is imádtam az embereket elemezgetni.
 
Annyi báj volt ebben a kerekasztal - jellegű körbe bemutatkozásban, hogy csak lestem. És ahogyan oldódott a kezdeti feszültség, félszegség, a társaim szépen sorban kezdtek kinyílni, és kezdték megmutatni igazi önmagukat. Tíz emberkét ismerhettem ma meg ( magamat nem számolom, azt úgysem fogom sohasem megismerni ), és ez nagyszerű élmény volt.

Tíz különböző jellem, tíz különböző élet, tíz különböző álom. És egyformán szeretetreméltó mind a tíz, mert egy közös máris volt bennük: szerettek volna megmutatni magukból valamit a többiek számára. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az íróvá válás egyik legalapvetőbb feltétele a megmutatkozni vágyás kényszere.
Na persze abban is biztos vagyok, hogy lesznek parázs vitáink, és egészen biztosan felszínre kerülnek majd a két év során kevésbé szeretetreméltó tulajdonságok is, de ez természetes, hiszen emberek vagyunk, és attól kerek a világ, hogy ahányan ember, annyiféle. ( igazából egy nagy frászt, hiszen annyira- de annyira egyformák vagyunk a legfontossabb dolgokban, de jól hangzik... ).
 
Mitől a báj? Lehet meglepő, de mindenkin azt éreztem, hogy szinte szégyenlős, amiért vonzódik az íráshoz, és igazából arra kiváncsi, hogy egyrészt tud- e ezen változtatni, másrészt vajon van- e tehetsége hozzá?
Engem ez meglepett, és meg is hatott kicsit. Azt hiszem, majd gondoskodnunk kell arról, hogy ezt a félszegséget villámgyorsan száműzzük tanulótársaimból, mert ha már beiratkoztak, az olyan, mint amikor az úszó feláll a rajtkőre a versenyen. Márpedig aki feláll a rajtkőre, annak muszáj fejest ugrania a ( mély ) vízbe! Utolsónak lenni lehet, akár minden versenyen, de nem megpróbálni bűn. Nem az a bátorság, ha mindenben jó vagyok, mert semmit nem próbálok meg amitől félek, hanem az, ha mindent megpróbálok, amit szeretek. És ők, a társaim, szeretnének írással foglalkozni, ezt bizton állíthatom.

Tiszteletem érte nekik!
Kiváncsi vagyok a folytatásra!
 
Másodlagos ( ? ) szempont, hogy régen tudtam ennyire kikapcsolódni a mindennapi hülyeségekből, stresszből. Sok érdekes témát érintettünk így első alkalommal, számomra a legfontossabb annak a feszegetése volt, hogy miként lehetne az irodalmat visszaadni a hétköznapok embereinek, és miként lehetne visszaadni az irodalomnak a hétköznapok embereit?!
 
XY- nak is üzenem, hogy hazefelé menet nem egy Kiadót láttam a gondolataimban magam előtt, hanem egy házat... Egy nagy házat, hatalmas, villaszerű épületet, sok kissebb-nagyobb teremmel, néhány biliárd asztallal, fel- alá rohangáló pincérekkel, némi szivarfüsttel és whiskey- gőzzel, jókedvűen hangoskodó, izgága, hétköznapi emberekkel, csinos macákkal - mindegy volt, hogy hajnali kettő van, vagy reggel hét -, nyüzsgés volt és izgatottság mindenütt, ki- be rohangáltak az emberek, kellemes, bábeli hangzavar, és az volt a felirat az épület bejáratán, hogy "Irodalmi Kávéház"....Ja, és szerda volt. Vagy péntek. De végülis tök mindegy, állandó volt a nyüzsgés, és nem tudhattad, hogy az éppen a szomszéd asztalnál hangoskodó egy született zseni- e, a jövő híres felkapott írója, vagy csak éppen a barátnője előtt tetszelegni igyekvő kispolgár... Tetszene?
 
Élni kellene mindenekelőtt azt hiszem; együtt, egy helyen kellene élniük azoknak, akik a dolog két oldalán vannak, és ami őket összeköti, azt úgy hívják: könyv, úgy hívják: irodalom...Olvasóknak és szerzőknek.
És ha már egy közegben élnek, akkor kell beszélnünk a továbbiakról: Kiadókról, kereskedőkről, stb. Először is találjunk egymásra, hiányozzunk egymásnak, legyünk egy társaság. Aztán már minden könnyen megy, hiszen az érdek közös: sok jó könyv jelenjen meg!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.