Poerava 2010.12.11. 18:49

Apámfiam

Azt tudom, hogy van egy lányom, hiszen olyan kellemetlen néha szembesülnöm vele, hogy kiköpött apja. Néha úgy fel tudnám pofozni magamat, de hát szeretem. A hasonlóságról nem ő tehet, én meg csak büszke lehetek rá.

De biz' isten, azt hittem sokáig, hogy fiam is csak egy van. Valójában kettő. Kívűlről nézem, belülről érzem őket, ahogy hátul sunnyognak a kerti tűzhely körül, és az arcukra van írva, hogy valami csibészségre készülnek. Az apám, és a fiam.



Megsárgult, fekete- fehér fényképet látok magam előtt, amin egy négy éves kisfú guggol komoly képet vágva, mellette jóképű apukája szintén illő komolysággal, de szemében vidám szikrákkal; együtt guggolnak ők, és a világ nagy kérdéseit feszegetik. Miért éppen arra mennek a hangyák?

Kinyitom a szemem, és egy öregembert látok a tűzhely felé igyekezvén, hóna alatt nagy ív kartonpapírok, kezében a fiam keze, az ő kezében gyufa; most vele fogják a világot felfedezni.

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Értem én apám, hogy amikor előszőr kezdtem öntudatos férfiként szögeket verni a parkettába a nagykalapáccsal, és büszkén vártam az ovi után, hogy örülsz-e majd neki, ha hazajössz, úgy érezted, ki kell venned a kalapácsot a kezemből. Soha nem is adtad vissza, de nem haragszom, és azt is értem, hogy most az istennek sem akar rendesen meggyulladni a parázsra hordott nagy csomó nedves avar, csak füstöl- csak füstöl, és ez ellen muszáj kitalálnotok valamit. Neked, és a fiamnak.

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Nézlek benneteket, ahogy leültök kicsit, mielőtt a nagy kisérlethez fognátok; te az egyik kerti székre, fiam az öledbe, átkarolja a válladat, te pedig a csillagokat mutogatod neki az ide- oda kavargó füstön keresztül, és tudom, pedig nem hallom, hogy a Tejútrendszerről beszélsz, távoli galaxisokról, és a világegyetem keletkezéséről. Látom rajta, hogy érti és elhiszi. Nézem, és közben egy másik kisfiút látok a paplan alatt összegömbölyödve, amint megnyugszik végre, mert meghallotta, hogy csak hazaértél a munkából, és éppen az ágya szélére ülsz, és a csillagokról mesélsz, miközben megsimogatod a fejét. Nem értette, de hitte, és megkönnyebbülten elaludt, miközben ugyanazokról a csillagokról álmodott, amiket most olyan áhítattal néztek ketten.

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Egyszer vertél meg, mert féltettél és szerettél; végülis nem volt túl okos dolog a nekifutás lendületével a negyedik emeleti kőkorlát nyergébe pattannom, ezt éreztem, már tízéves öntudatommal is. Ezért nem vertem meg a fiamat, amikor addig bíztattad őt a tiltásom ellenére, amíg az öreg, már korhadó sárgabarackfa legmagassabb ágára is fel nem mászott. Semmiség.

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Jót akartál, amikor nem engedted meggyújtanom, az amúgy az én szórakoztatásomra általad készített házi rakéta sztaniolpapírral lefojtott, előzőleg salétromban kikristályosított itatóspapír belsejének kilógó végét. Te gyújtottad meg végül, mert veszélyes volt; amitől aztán szikrázva, és kiszámíthatatlanul száguldozott a légicsoda...a negyedik emeleti gangon. És az is te voltál, aki elhitetted a fiammal tavalyelőtt, hogy vakondot lyukból kikergetni, karbid felrobbantásával a legnagyszerűbb dolog a világon, főleg egy olyan korban, amikor kettőtökön kívűl már senki nem tudja, mi is az a karbidlámpa. A gyufát is te adtad a kezébe hozzá, és bár a fű felszakadt a két túrás közötti teljes hosszúságban, miközben a vakond vidáman kiröhögött benneteket, tetszett neki, hogy bíztál benne, és tetszett a nagy durranás.

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Most, amikor nézlek benneteket, és ti nem tudjátok, leperegnek még a szemem előtt bicskák, kések, légpuskák és láncfűrészek; mindazok a dolgok, amiktől az anyjával együtt féltettük őt, de te csak nevettél. Nevettél, és tudtad a titkot. Mi is tudtuk. Hiszen ha csak megszólaltál Timi csodaszép, gömbölyű pocakjához hajolva, a rugdosódás azonnal beindult: engedjetek ki, hagy játsszak végre vele!

Közte hatvanhat év. És te nem elmész, hanem a tűzhely felé.

Most játszotok. Most is játszotok. Hiszen muszáj végre meggyújtani, azt a nagy halom vizes, undokul füstölgő avart, és ez a legjobb alkalom arra, hogy megtanítsd neki a kéményelvet is. Végtére is mérnökember vagy. Abban biztos voltam, hogy igazad lesz, és meggyullad majd, amint a füstölgő halom fölé állítod a kartonpapírokból összeeszkábált, rögtönzött kéményt, hiszen mindent amit tanultál, akár hetven évvel ezelőtt, azt tudtad is, tudod is; legyen az latin, kémia, vagy csillagászat. Az az apróság, hogy ezúttal a kéményt éghető anyagból készítettétek, így háromméteres lángcsóvája majd az egész kertet felgyújtotta, kit érdekel? A kémény huzata által dúsított oxigénutánpótlás megtette hatását, a vizes avar immáron máglyaként ég a papírkéménnyel együtt. Timi jajveszékel, én káromkodok, de a kisérlet sikerült! Ti meg rötyögtök, egymást átölelve, riadalmunkat is kinevetve, mint két gyerek. A két fiam. Az apám, és a fiam. Apámfiam.

Közte hatvanhat év. És te még nem mész el, hanem leültök a tűzhely mellé, és odaülünk mi is. Kerek a tűzhely, körülüljük. Nincs is már közte semmi, csak az a kerek tűzhely. Jó itt ülni. Most már tudom, hogy csak egy fiam van, és egy apám. És te akkor is itt fogsz ülni a tűz mellett, miután csendben betetted magad mögött az ajtót. A fiamban.

Kárpáti Zoltán
Budapest 2010. december 4.

A bejegyzés trackback címe:

https://poerava.blog.hu/api/trackback/id/tr452509487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

83.09.27. 2010.12.13. 08:24:44

Nagyon szép írás! Tetszik a "Közte... " fordulat. Olyasfajta olvasmány,amitől az ember egyik szeme nevet,a másik könnyezik.

kárpátizoli 2010.12.13. 20:19:15

@83.09.27.: Szia!
Tudod mit? NEM kérdezem meg, mi a nicked! :-)))
Amúgy köszönöm. Valóban, a benne természetszerűleg bújkáló szomorúság mellett tele van bájjal - legalábbis számomra. Tudod, gyerekként néha csodálkoztam azon, amikor összeült a család, ismerősök egy- egy ünnep, vagy összejövetel alkalmából, és régebben meghalt szerettei(n)kről olykor vidám, megkapó történetek kerültek elő, néha sok mosollyal, kedves nevetéssel. És azt hiszem, akkor tanultam meg, hogy a gyász, ha már elmúlt a friss, elviselhetetlen fájdalom, nem feltétlenül önmarcangoló szomorúság, sokkal inkább emlékezés. Persze sajnos vannak olyan veszteségek, amelyek a körülmények miatt szinte nem is feldolgozhatók: ilyen például, ha valaki akit szerettünk, fiatalon megy el...De azért...olyan jó, hogy van mire emlékeznünk. A háza leéghet az embernek, a pénzét ellophatják, a munkáját elveszítheti, de az emlékeit, amikett felhalmozott az élete során, soha senki nem veheti el tőle. Ezekért érdemes élni..., hogy minél több legyen belőlük.
Bocs, kicsit bőbeszédű voltam...

TörpMama 2010.12.14. 15:57:11

De jó, hogy feltalálták a számítógépet és az internetet! De jó, hogy vannak a klaviatúrán betűk...! De a legjobb, hogy Kárpáti Zoli egyszer csak leül a gép elé, és fantasztikus gondolatokat ír a "képernyőre"! Utánozhatatlan, olvasmányos, érdekes. Néha vidám, máskor szívszorító. De mindig elgondolkodtató.
Nagyon tetszik az Apámfiam! :-)

kárpátizoli 2010.12.15. 20:03:18

@TörpMama: Köszönöm TörpMama!
Tényleg csodálatos találmány a számítógép és az internet - ha okosan él vele az ember. Egyszer, úgy hat- hét évvel ezelőtt, elkezdtem egy könyvet írni...kézzel. Cirka 136 oldalig jutottam ( A/4 ), aztán félbehagytam, évekkel később meg elégettem. Összehasonlíthatatlanul jobb így írni, de olvasni is! A mondanivaló? Hááát, az vagy jön, vagy nem, de talán nem minden írásnak kell erre törekednie, olykor elég a puszta szórakoztatás is, csak jó legyen :-)

TörpMama 2010.12.15. 20:13:19

@kárpátizoli: Gondolom ez úgy megy, hogy az ember amikor elkezd írni, még ő sem tudja, hogy mi sül ki belőle, ugye? De pont ezért jó az írás, hiszen szóban nem állna neki az ember ennyi mindent elmondani!

Hát igen, a régi íróknak, költőknek azért fogyott rendesen a tinta tollukból! :-)) - Ma ez felgyorsult a számítógép/írógép által, nehéz lenne most nekünk visszaállni és kézzel írogatni több száz oldalt! :-)))

83.09.27. 2010.12.15. 20:44:28

ELÉGETTED?????!!!!!!

kárpátizoli 2010.12.16. 16:14:22

@TörpMama: bizony, már alig tudok kézzel írni...úgy értem, túl lassúnak találom, ezért türelmetlen vagyok, és olyan csúnyává vált a kézírásom, mint a macskakaparás:-)
Ami a többit illeti, az ú.n.: fikció műfajban valóban úgy születnek az írások, hogy az elején csak a történetek váza létezik, a fontossabb szereplők köre, stb, és ezt szövögeti az író írás közben, aztán a végére kiderül, mi sül ki belőle. Ez egy nagyszerű játék, szinte korlátlan lehetőségekkel. A valós alapú, zömében megtörtént eseményeket feldolgozó műveknél azért ez korántsem így működik. Ezek talán sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek, és a szerző már az írás megkezdése előtt pontosan tudja, mit akar közölni. Hogy minént? Nos azt hiszem, igazán jól csak egyféleképpen tud írni mindenki: a saját maga keresetlen stílusában, amit számtalan dolog határoz meg, legfontossabbak: a szerző szókincse, az általa életében olvasott művekből való "építkezés", ami nem is tudatos, de igen meghatározó, a környezete, és ahhoz való viszonya, amelyben él, az élete során megismert emberek attitűdjei, és az emberekhez való viszonyulása - általában mindennapos, vagy hétköznapi kommunikációs képessége, stb.

kárpátizoli 2010.12.16. 16:26:35

@83.09.27.: El én!!! Túl jól sikerült. De nyugi, kicsit kevésbé jól bármikor meg tudom írni.:-) Az az igazság, hogy amikor írtam, egyszercsak "időszerűtlenné" vált. Mivel a történet alaposan beleégette magát a lelkembe, nincs okom attól tartani, hogy felejteni fogok, vagy nem lesz hozzá kedvem...

83.09.27. 2010.12.16. 16:43:23

136 oldalt volt szíved elégetni? Ráadásul,amit a kezeddel írtál? Olyat,ami beleégette magát a lelkedbe?Ez halálos vétek... Annak idején, gimnazistaként írkáltam poénos kis versikéket. Némelyik egészen bugyuta volt,bár még ma is meglepődöm a jó ritmikán,meg a bő szókincsen. :-)
Gondolhatod,ezek mennyire időszerűek és értékesek,mégsem tennék ilyet a versikéimmel...

kárpátizoli 2010.12.16. 22:00:10

Jó, jó, alapvetően igazad van, és soha ne is tegyél ilyent a verseiddel! ( elolvasnám őket ). Egyetlen mentségem van; nem azért égettem el, mert rossznak tartottam, hanem azért, mert túlságosan érintett személyesen, és szabadulni akartam az egész témától...De megírom, megigérem!

83.09.27. 2010.12.17. 14:48:16

Tulajdonképpen ezeknek a pár sorosoknak nincs irodalmi értékük,csak a szórakoztatás,a poén kedvéért íródtak,és egy adott személyhez vagy szituációhoz kötődnek. Egy kívülálló számára nem biztos,hogy nagy élményt jelentenek,sőt,még néha én magam is megmosolygom őket,a homlokomra teszem a kezem,hogy "Atyaisten!".
A Te ígéreted bevasaltatik! :-)

kárpátizoli 2010.12.18. 15:16:40

@83.09.27.: Vitatkoznék veled. Képzelj el egy könyvet - egy novellás kötetet -, amelyik magában foglal 40- 50 néhány oldalas, egymással nem is összefüggő kis történetet, mondjuk úgy 3-400 oldal összterjedelemben. Szerintem rendkívűl szórakoztató lehet egy ilyen kötet, és mi más, ha nem "irodalmi érték"? Ha Hemingwayre gondolok, tőlem sem lenne idegen egy ilyesmit megírni. Egyébként még Agatha Christie is írt egy olyan könyvet, ami egy tucatnyi, egészen rövid kis "ötperces" krimiből állt, külön kis történetek, nagyon jó volt.
Jó- jó, ezek, amiket felteszek, valahol "kötelező" ujjgyakorlatok", de a műfajnak igenis van irodalmi értéke, helye.

83.09.27. 2010.12.18. 19:36:32

Én nem a műfaj irodalmi értékét vagy helyét vitatom,hanem a verseimét. De ezen ne vesszünk össze: egyszer összeszedem a bátorságomat,meg a versikéket,és megmutatom! :-)

kárpátizoli 2010.12.18. 19:44:01

@83.09.27.: Oké, örömmel várom!
Az Íróiskolában egyre többször olvassák fel a társaim néhány soros verseiket, és
egészen nagyszerűek is vannak közöttük! Márpedig ezeket az órákat nem akárki tartja nekünk, hiszen Mezey Katalin valóban mindent tud a költészetről...

Csotilaci 2011.02.02. 10:33:21

@kárpátizoli:
Ezzel nem tudok vitába szállni (oh, mily' boldog pillanat!) :)))))
süti beállítások módosítása