Kedves olvasóink!

A következő hetekben, részleteket közlünk az Utóvizsga szerelemből című regényből. Az egyes részek "időrendi sorrendben" következnek, de szorosan nem kapcsolódnak egymáshoz,kivéve, amikor egy- egy rész hosszúsága megkivánja, hogy kettő, vagy több részletben töltsük fel; ilyenlkor külön jelezzük a szöveg alján, hogy folytatása következik. Az egyes közlések összessége megfelelő kivonatot adhat, amely alapján képet alkothatnak a regény egészének stílusáról, súlyáról, tartalmáról. Természetesen, az egyes részletek közzététele alatt is, jelentkezünk aktulis hírekről, eseményekről, illetve véleményekről szoló blogbejegyzésekkel. Éppen ezért -  a regényrészletek nyomonkövethetősége érdekében -, külön jelezzük, hányadik részlet kerül ferltöltésre.

Lélekharang
2009.

Lehet, hogy minden ember másként gondolja, én azt hiszem, minden
férfi két nőt szeret igazán az életében.
Az első szerelmét, és akit elvesz feleségül.
Látod, Gabi, alig pár órája, hogy a temető lélekharangja megkondult.
Fájt, ahogyan szólt, pedig csak vigasztalni próbált. Másodszor temettelek
el téged.

Persze, arról ezúttal is gondoskodtál, hogy most se tudjalak végleg eltemetni.
Ahogyan a rengeteg fényképet nézem magam előtt az íróasztalon,
egyszerűen itt vagy velem. A részem vagy. Létezel. Azt kérted, a hamvaidat
a Földközi-tengerbe szórják. Így hát valóban mindig velünk maradsz. Most,
másodszor sem tudlak eltemetni, hiszen még síremléked sem marad. Azaz
dehogynem marad.
Emlékszel, Kicsim? Először 1984-ben temettelek el. Haraggal, fájdalommal,
bánattal. Huszonkét évre töröltelek ki a mindennapi emlékeim közül,
akkor azt hittem, gőgös férfiöntudattal, hogy mindörökre. Aztán, amikor
négy éve megtaláltál, rájöttem, nyoma sincs haragnak, sem bánatnak vagy
fájdalomnak. Jó volt veled újra beszélgetni... Kicsit tartózkodóan, kicsit félve,
de jó volt.
A mai nap döbbentett rá, hogy szó sem volt itt semmiféle huszonkét évről!
Semmi kétség, velem voltál végig. Mindig. Hiszen a részemmé váltál,
még ha erről elfelejtettél is szólni annak idején. Ma történt minden. Hogyan
is temethettelek volna végleg el?
Csak meghaltál, és ez kegyetlenül fáj. El nem múltál. Nem is fogsz
soha.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.