Napokkal korábban reméltem, hogy remek esemény lesz a hétfőn, este hatkor kezdődő felolvasóest, amelyre a Magyar Írószövetség székházában került sor, és amely az Íróiskola őszi-, első félévének záróünnepsége volt.

Öt óra után tíz perccel már tudtam, hogy ez csakis egy nagyszerű este lehet. Tudtam, hiszen féligmeddig vendéglátóként, jóval korábban a helyszínre érkezvén, óvatosan bekukucskáltam a díszterembe, amely az előadás helyszínéül szolgált. És azt láttam meglepve, hogy a szépen elrendezett, még üres széksorok előtt álló zongora mellett, mintegy magának gesztikulálva, egy megtermett, ismerősnek tűnő férfi, papírokkal a kezében próbál...
 

Egy eseménynek sokféle dolog adhat rangot, de mindig is úgy gondoltam, leginkább az, ha azok, akik részt vesznek benne, komolyan veszik. Bácskai János, aki ismert- és elismert színművész, nagyszerű életúttal, sok- sok eljátszott, komoly szereppel a háta mögött és maga előtt, nem bízott semmit a véletlenre, és lelkiismeretesen készült. Meglehet, a színészeknél ez így természetes, de engem, kívülállóként szíven ütött.

Rangot adott az eseménynek, az a több mint negyven érdeklődő, vendég, akik megtiszteltek bennünket, és akiknek az volt az arcára írva az egész este alatt, hogy jól érzik magukat.

Rangot adott Mezey Katalin, és Menyhért Anna szívvel- lélekkel végzett, precíz, áldozatos
előkészítő munkája, amely a műsorterv összeállításától kezdve, a szerkesztésen keresztül, a szervezés minden apró részletére kiterjedt.

Mindennél többet elmond az estéről az is, hogy a Magyar Írószövetség nemrégiben megválasztott fiatal, tettrekész elnöke, Szentmártoni János bevezető köszöntőjében meggyőződéssel beszélt arról, hogy az ilyen, és az ehhez hasonlító események megrendezését a Szövetség a jövőben még hangsúlyosabban támogatja majd.

Megtisztelő, és felemelő - amolyan jólesően megborzongató érzés volt társaimmal ott ülni az első sorban, és kicsit kívűlről, kicsit belülről figyelni, és élvezni Bácskai János nagyszerű előadását, aki le sem tagadhatná igazi hivatását, hiszen nem „csupán” felovasott, de mély átéléssel el is játszott minden egyes műsorba került írást, legyen az egy- egy rövidke vers, vagy hosszabb próza. Elképedve hallgattam, hogy micsoda életet képes belevinni a szóbanforgó művekbe, hús- vér történetekké gyúrva azokat, amelyeknek egy részét társaimmal ismerhettük, az év közben tartott órák révén. A műsort hatásosan színesítette, hogy négy hallgató - Szakmáry Dalma, Csapó Gréti, Szemán Kriszta és Tornyosi Eszter -, félretéve minden lámpalázat, saját maga olvasott fel írásaikból, és a műsor félidejében, kis kikapcsolódásként Bácskai János zongorán kisérve önmagát, egy remek megzenésített verset is előadott a jelenlévőknek.

Azt hiszem, mindazok, akik ott voltak tegnap velem együtt, most kicsit bizakodóbbak. Mert tegnap este valahogy elhihetővé vált, hogy vissza lehet csempészni az irodalom szeretetét, örömét az emberek mindennapjaiba. Köszönet érte minden jelenlévőnek!

Mit is mondhatnék még, a hétfő estéről? Talán csak annyit: jó volt ott lenni, és jó lesz
visszaemlékezni rá. Na és persze, várjuk a következőt...

Budapest 2011. február 15.
Kárpáti Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.