Szalai Vivien, Hamis gyönyör című könyvével kapcsolatos kritikai észrevételekAz előző blogbejegyzést azzal fejeztem be, hogy igyekszem feltárni, miért vannak aggályaim a címben jegyzett könyvvel kapcsolatban, elsősorban etikai szempontokból. Céloztam arra is, hogy előzetes…

Szentmártoni János József Attila-díjas költőt választotta három évre a Magyar Írószövetség elnökének a szövetség tisztújító közgyűlése szombaton - közölte Bajnai Zsolt, a közgyűlés sajtófőnöke.A tisztújító közgyűlés az elnökön kívül megválasztotta az…

   Ötzi jól aludt, de aznap is korán ébredt, alig pirkadt. Jóleső morgással fészkelődött még kicsit a hatalmas medvebőr alatt, és ahogy a forgolódás közepette megérezte a mellette fekvő nőstény puha, meleg tomporát, azonnal felhorgadt benne a vágy, és amúgy…

Hamis gyönyör - „hamis” megközelítés!Mindenképpen csak idő kérdése lett volna, hagy valamikor a témához nyúljak, de megmondom őszintén, mostanában eszembe sem lett volna elővenni, ha november 4 -én a Szex & Más fórumrovatban nem indított volna valaki kérdezz -…

Irodalom és politika - avagy nincs elég baja a könyvpiacnak? Rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg  egy naív hülye vagyok. Az már csak hab a tortán, hogy minderre a Magyar Írószövetség Íróiskolájának egyik foglalkozásán derült fény..Tudtam én, hogy érdemes lesz…

Érdekes...egy csöves, ápolatlan hajléktalan arcán született a kapualj kukái között, hajnali fél négy után öt perccel. A gyomorfekélyes, örökké rosszkedvű, ötvenes buszsofőr háromkor riadt fel a vekker idegesítő csörömpölésére, ahogy harminc éve minden nap. Tíz percre…

Magyar Írószövetség, Íróiskola - egyre jobb Kedves Barátaim -  frei nach Kádár János -, nagyon jó híreim vannak a jövőre nézve, minden irodalomszerető olvasó számára.Túl azon, hogy megjelent Bárdos András második könyve, a Love Story, ami sokak számára biztosan…

  Egy hitelteltelenül hitelesnek nevezett történet, holmi luxusprostituáltról Egy magyar luxusprostituált története címmel, beharangozónak szánt cikk jelent meg az www.nlcafe.hu oldalon, Nagy Sebestyén tollából. Eddig rendben is lenne, tudni lehet, hogy az…

 Magyar Írószövetség, Íróiskola Amikor beíratkoztam, az okokról, és elvárásaimról ezt írtam: Arra vagyok kiváncsi, vajon megmarad- e az elszigeteltség, az önmenedzselési kényszer? Arra vagyok kiváncsi, hogy változik- e bármi is az irodalom, és saját magam…

Magyar Írószövetség, Íróiskola A múltheti, kissé formálisra, és vérszegényre sikeredett "évnyitó" után tartottam tőle, hogy hasonló lesz a folytatás. Csalódtam, mégpedig kellemesen. Bár nem voltunk sokan, Szentmártoni Jánossal együtt, - aki ezúttal tanári…

Furcsa érzés volt. Furcsán jó. Jó volt kicsit megint Közgázosnak lenni, jó volt látni a rengeteg embert, akikkel olyan sok minden összeköt. Ismert és kevésbé ismert, de egyformán fontosak mind, legalábbis a számomra: közgazdászok, valamikor mind onnan indultak ahonnan én is,…

beiratkoztam az Íróiskolába... Igen. Beiratkoztam. Jövő héten évnyitó. Szervező a Magyar Írószövetség.   Olvasóim egy része számára ez reménykeltő lehet, gondolhatják úgy: "végre; hátha megtanul írni!" Olvasóimnak ugyanez a "halmaza" azonban el is…

Utóvizsga Szerelemből - utóvizsga ( kellene ) könyvterjesztésből, könyvkiadásból... Aránytalan, tisztességtelen, szánalmas... sok minden manapság, a könyvkiadás, és a terjesztés/kereskedelem területén. Előrebocsájtom, hogy nem a saját kiadómról beszélek most, és senkit nem…

Utóvizsga Szerelemből - utóvizsga ( kellene ) könyvterjesztésből, könyvkiadásból... Az irodalom mint üzlet Azzal az örvendetes hírrel szeretném folytatni előző bejegyzésemet, hogy amint azt a kép tanúsága alapján láthatjátok, az Örkény István könyvesbolt kedves…

Utóvizsga Szerelemből - utóvizsga ( kellene ) könyvterjesztésből, könyvkiadásból...Miért nem kaphatók egyes könyvek bizonyos boltokban?A következő egy- két hétben, erről a témáról fogom elmondani a véleményemet. Előre látom, sokan nem fognak szeretni ezért...nem baj, én sem…

Július 20-a óta, Balatonbogláron, Balatonlellén, Balatonföldváron és Siófokon, a képen látható mobil kínálópultoknál zajlik  a könyv promóciós jellegű értékesítése, bemutatása néhány kedves, BGF -es fiatal - köztük a kislányom ( na ezért majd kapok, amúgy miből…

Július 13 -án, több mint 80 érdeklődő, vendég jelenlétében sor került az Utóvizsga Szerelemből című könyv hivatalos bemutatójára, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. székházában.    Képek a rendezvényről >…

Minek nevezzelek?   Miután ez az első könyv amit írtam, fogalmam sincs róla, hogy más írók miként vannak ezzel; vajon már az írás kezdetén címet adnak- e könyvüknek, vagy menet közben jön ez, netán a végére hagyják? Mindenesetre, az életben nem gondoltam volna, hogy ennyi…

Dilemmák Őszintén mondom, hogy az írás során, azaz négy hónapon keresztül soha fel sem vetődött bennem, micsoda hatalmas problémák, potenciális konfliktusok elé nézek, amikor leütöm majd az utolsó karaktert, és utjára engedem a könyvet, amely nem jelent mást, mint hogy mindaz…

Miként?   Nos be kell vallanom, a könyv megírása, megszületése meglehetősen extrém körülmények között történt. Ennek több oka volt, mégis, a legfontossabb, hogy a legelső napon rájöttem: én nem csak megírom éppen kettőnk történetét, hanem hátborzongató…

Miként, és miért született meg ez a könyv?   Miért?   Egészen biztos, hogy ha Gabi nem halt volna meg, ha nem megyek el 2009. szeptember 2 – án Lázár Gabriella temetésére, akkor ez a könyv sohasem született volna meg. Hiszen Gabival kapcsolatban, aki az első…

süti beállítások módosítása